300 iskolában kezdődhet el idén a lovaskultúra oktatása

2014.03.17 14:08
Budai Gyula szerint az elmúlt két évben több támogatást kapott a hazai lovaságazat, mint az azt megelőző húsz esztendőben, szeptembertől pedig közel 300 általános iskolában kezdődhet majd meg a lovaskultúra-oktatás.
 

A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára - a VM közleménye szerint - sajtótájékoztatóján elmondta, hogy tavaly 190 millió forinttal támogatta a kormány a legjelentősebb lovas eseményeket, idén pedig erre a célra - a kormány február 26-i döntése alapján - 325 millió forint jut.

A politikus emlékeztetett arra, hogy 2012. március 12-én lépett hatályba a Kincsem-Nemzeti Lovas Program, melynek legfőbb célkitűzései az állami ménesek egységes és hatékony állami irányításának megteremtése, a lovaságazat támogatási rendszerének felülvizsgálata, a lovaskultúra-oktatás 2014. szeptember 1-jével történő bevezetése, a szabad terephasználat törvényi biztosítása, a lovasterápia hazai terápiás kezelésekbe történő beépítése, valamint a kiemelt létesítményfejlesztések és a kiemelt lovas rendezvények támogatása voltak.
Budai Gyula a legfontosabb lépésnek a finanszírozási rendszer felülvizsgálatát nevezte, mert ennek révén nyílt lehetőség tavaly olyan rendezvények támogatására, mint a díjugrató Világkupa, a Nemzeti Vágta, a fogathajtó Eb és a Lovas Világkupa. Az idei évre vonatkozó támogatással kapcsolatban kiemelte, hogy a rendezvények mellett a fábiánsebestyéni Kinizsi Park korszerűsítésére is jut pénz.
A létesítményfejlesztések azonban nem csupán Fábiánsebestyénben folynak majd idén, mivel a kormány tavaly döntött arról is, hogy 1,6 milliárd forintot fordít az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad felújítására és 2 milliárd forintot szán a Nemzeti Lovarda európai szintű újjáépítésére.
Az államtitkár a lovaskultúra-oktatásra térve jelezte, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a Magyar Lovassport Szövetség képviselőiből álló, korábban létrehozott munkacsoport elkészítette azt a koncepciót, mely alapján állami finanszírozás mellett idén szeptember 1-jével 320 lovarda részvételével, közel 300 általános iskolában meg tud valósulni a mindennapos testnevelési óra keretében történő lovaskultúra-oktatás. Hozzátette, az oktatás ahhoz is hozzájárul, hogy a lovasterápia szakmai háttere kellő figyelmet kapjon az egészségügyi ellátás keretében is.
A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy a lovas programmal összhangban a vidékfejlesztési tárca látja el január 1-jétől az állami ménesek feletti tulajdonosi jogokat, és 2013. június 21-én hatályba lépett az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény azon módosítása, amely megteremtette a lovasok számára a szabad terephasználatot.

Vissza