Év végéig vizsgázhatnak a nullás lovak

2014.07.27 23:23

Hat hónappal, december 31-ig meghosszabbította az alkalmassági vizsga letételének határidejét a vendéglovagoltatásba bevont, ismeretlen származású "nullás" lovak esetében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - közölte a tárca.

A közlemény szerint a pénteken megjelent miniszteri rendeletet, amely a minimum öt lovat előíró szabály eltörlésével megkönnyíti a kisebb lovardák bekapcsolódását a lovas szolgáltatásnyújtásba, hétfőn soron kívüli átalakítással módosította a tárca.
A szolgáltatók korábban kifogásolták, hogy a vendég lovagoltatásával járó lovas szolgáltatásban résztvevő ló alkalmassági szempontjai között szerepelt az ismert származás. Ez a feltétel megmaradt, de lazítottak a határidőkön.
A könnyítést célzó módosítás 2019. december 31-ig kitolja az átmeneti türelmi időt is a lovak ismert származásának igazolására. A lovasterápiába és a fogyatékos személyeknek nyújtott szolgáltatásba bevont lovak esetében a határidő 2020. december 31 - írja az NGM.
A lovas szolgáltatásba való bevonáshoz szükséges négy- és ötéves minimum életkori előírás alapján még élvezhetik a mentességet a jogszabály módosításának kihirdetésekor születendő lovak is, a 11 hónap vemhességi időt figyelembe véve.
A 2020. december 31-ig tartó mentesség továbbvihető azon ismeretlen származású lovak esetében, amelyekre a szolgáltatók eddig megszerezték az alkalmasságot igazoló hatósági bizonyítványt, s az alkalmassági vizsga megújítása esetén sem kell az ismert származást utólag igazolnia a szolgáltatónak. A fő szabály szerint 5 évente van szükség az alkalmassági vizsga megújításra - tájékoztatott a tárca.
A türelmi idő lejártát követően a korábban egyáltalán nem minősített lovak esetében lezárul az ismeretlen származású lovak szolgáltatásba történő bevonása - olvasható a közleményben.

  • Forrás: MTI
  • 2014. 06. 30.
Vissza