Határtalan lovaglás

2014.12.03 13:56

A lovas turizmus fellendítését elősegítő értéktárat hoztak létre a Duna–Tisza közén.

Egy uniós program jóvoltából felmérték a lovas idegenforgalom helyzetét, s ennek keretében összegyűjtötték a déli országhatár magyar és szerb területeinek kulturális örökségei közé sorolható lovas tanyákat és szolgáltatásokat – tudta meg a Szabad Föld Moiskó Csillától, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat területfejlesztési referensétől. – A helyszíneket és adatokat térképen rögzítették, majd különböző tematikájú – például puszta, borvidék, vadászat, szentkút – túraútvonalakat jelöltek ki, így aki lóháton indul a táj felfedezésére, megfelelő tájékoztatást és irányjelzést kap. A projekten belül létrehoztak egy honlapot, amelynek részeként virtuális látogatás tehető a lovas kultúra múzeumában.

A munka első fázisát elvégezték, de sok még a teendő. Érdemes kiszélesíteni a résztvevők körét, a lovasok mellett állatorvosokat, vendéglátókat vagy biciklikölcsönzőket is bevonnának. Komplex fejlesztési terv segítségével felzárkóztatják a bázishelyeket, hogy mindenhol ugyanazt a minőséget kapja a vándor.

Reményeik szerint egyre több lesz a külföldi érdeklődő is, bár a szerb határon élő állatot egyelőre csak a röszkei átkelőn lehet utaztatni, így a túraútvonal azon a szakaszon megszakad.

  • Forrás: Szabad Föld
  • Szerző: B. T.
  • Fotó: Újvári Sándor

 

 

Vissza