Története mindenki számára példaértékű lehet.
Több éve találkoztunk Magyarországon, egy lovas eseményen, amely fogyatékossággal élő embereknek szólt. Hogy kerültél Magyarországra, és a lovak közelébe?
Már kicsi korom óta lovagolok és 17 éves korom óta mindig saját lovaim voltak, régebben meg távlovagló versenyen is részt vettem. Németországban (Majna-Frankfurtban) születtem, ott nőttem fel. 21 évek koromba költöztem Magyarországra összesen 20 évet töltöttem ott. Közben 9 évig éltem Franciaországban is, és 2011 óta most Ausztria a hazám. Mindig is szerettem segíteni fogyatékossággal élő embereknek – a magam módján – ami a lovaglás, a színház és a tágabb értelemben vett kultúra. De nem csak nekik ezekkel a tevékenységekkel, hanem felnyitni a szemeket az „ép” embereknek is, hogy a fogyatékossággal élőkkel szemben nem a sajnálat kell, hanem a teljes inklúzió. Lebontani a fejekben lévő akadályokat és a reális akadályokat is.
Milyen emlékeket őrzöl hazánkról?
Csodálatos emberek egy (régebben még) csodálatosabb környezetben. A Hortobágy pusztáról Debrecenen, Tiszaszentimrén, Budapesten és Zalaegerszegen át rengeteg szép emlékem van – és a barátságaim a távolság (bár pár száz km nekem nem távolság, vezetek én 800 km-t is egy nap alatt) ellenére megmaradtak – sőt újak is jöttek. Kerekesszék-használó szemszögből viszont az ország rettenetesen elmaradt akadálymentesítés terén – az igazira, de az emberek fejükben lévőkre is gondolok egyaránt. És persze rettenetesen elmaradt a támogatásokban és az inklúzióban így általában (munkalehetőség, lakhatóság, hozzáférés szabadidő tevékenységekhez, stb.)
Pár éve Ausztriába költöztél, és kaptam tőled egy e-mailt, hogy lebénultál. Mi történt?
2010-ben megtörtént még Budapesten, hogy alvás közben megbénultam (valószínűleg gerincvelő infarktus miatt) – előtte soha nem voltam beteg, és azóta sem! Mivel harcos vagyok, és ezt inkább kihívásnak vettem, nincsenek előttem akadályok – se lelkileg, se szellemileg, és reálisak sem. Utána költöztem csak ki Ausztriába – bár már bénulásom előtt is voltak kapcsolataim ott és tervbe volt véve a költözésem a lányom érettségije után mindenképpen. Van egy átalakított autóm – ez is a szabadságnak egy része.
A bénulás ellenére a lovaglás és a lovas színház is az életed része maradt. Miként folytattad ezeket a tevékenységeket tovább?
3 éves korom óta lovagolok, azért már egy hónappal a bénulásom után újra nyeregbe ültem és egyedül kilovagoltam. Magyarországon a Veló Tanyán. Csak a nyereg más – régebben angol nyeregben ültem, most biztonságosabb a western-nyereg. Felülni van szükségem segítségre, leszállni egyedül tudok, lecsúsztatom magam a székbe. Sajnos 2014. december 17-én hirtelen meghalt a saját show-lovam. A kis Anastasiával mindent meg lehetett csinálni, annyira szeretett és annyira vigyázott rám. Énekelni lóháton, méghozzá úgy, hogy nem lehet könnyű ügetni, elég nehéz és szokatlan, de mindig van megoldás – mivel saját magam koreografálok is. A jelmezeket is mind én varrok, ezt is valamikor megtanultam. A lovas színház – egész estés műsor – sajnos még nem jött össze – de bízok benne, hogy csak idő kérdése.
Civilben mivel foglalkozol?
Heti 38 órát a bécsi 22. kerületben dolgozok a wohnpartner-wien nevű Bécs város által fenntartott intézményben, amelynek feladata, hogy a bécsi bérházakban élők közötti konfliktusokat próbáljuk kezelni a panaszosokkal együtt (főleg panaszok a másik lakó által okozott zaj/rendetlenség miatt, de egészen a lelki betegségben és időskori elbutulásban szenvedők megsegítéséig – kooperációs partnereinkkel együttműködve), a beszélgetéstől a mediációig. De konfliktus-prevenciót is alkalmazunk, udvari kávézókkal, kórussal, kreatív-workshopokkal, stb. Mivel Bécs lakossága is nagyon sokféle, a munkatársak is sokféle hátérrel rendelkeznek. A cég mindent megtette és megteszi, hogy jól érezhessem magam a munkámmal – és csodálatos főnökasszony és munkatársaim vannak, akik engem az első pillanattól kezdve teljes értékű kollégának elfogadtak. Emellett persze a nyelvtudásom is egy plusz: német, magyar, francia és angol nyelven magas illetve anyanyelvi szintén beszélek, írok, olvasok és fordítok. 2015 januárja óta a bécsi Delphin (Inklúziós) Színház tagja vagyok – első fellépéseim az ősszel lesznek.
Milyen terveid vannak a jövőben?
Kulturális/színházi terén az inklúziót élni: egy „ép” társaságban fellépni. Újra lovas bemutatókat tartani. A musicaljeim színre vinni. Emellett szeretném az osztrák jelnyelvet is megtanulni.
- Szerző: Zanita
- Forrás: sportmindig.hu