Mennyibe kerül ma egy huszár ruhája?

2015.03.24 21:50

 Kilenc huszár őrzi a magyar hagyományokat Hódmezővásárhelyen. A Pálffy lovas katonák hét éve résztvevői a városi ünnepségeknek, de különböző felkéréseknek is eleget tesznek >>>

Vissza
 
 

Nagy sikert aratott a gyerekek körében a Bethlen-iskolában megtartott rendhagyó történelemóra, amit a hódmezővásárhelyi Hagyományőrző Pálffy-Huszár Egyesület tagjai tartottak az intézmény március 15-i ünnepségen. – Ez volt az első alkalom, amikor iskolában mutatkoztunk be, de véleményem szerint jól sikerült – mondta Baráth Gábor, az egyesület elnöke. A huszárok bemutatása után a fegyverekkel is megismerkedhettek a diákok, majd lovat is simogathattak. A huszárok a másnapi városi ünnepségen is ott voltak. A Kankalin néptáncegyüttessel közösen szervezett Kossuth téri toborzóban megmozgatták a vásárhelyieket.

– Egyesületünk 25 taggal működik, akik közül kilencen vagyunk lovas huszárok. Természetesen nyitva állunk mindenki előtt. Tervezzük, hogy a nyáron Tompaháton kiképző tábort szervezünk gyerekeknek – tudtuk meg Baráth Gábortól. Hozzátette, a huszárság szerepe ma már csak a hagyományőrzésről szól, hiszen Anglia kivételével mégiscsak Magyarországról terjed el egész Európában, majd az 1950-es években, miután a világháborúban célpontokká váltak, teljesen megszűntek a csapatok.
 

Nyeregben a vásárhelyi huszárok. Fotó: Schmidt Andrea
Nyeregben a vásárhelyi huszárok. Fotó: Schmidt Andrea


A 2008-ban megalakult vásárhelyi egyesületnél is a hagyományőrzés a cél. A tagokkal hétvégente lovagolnak, a városi rendezvényeken is ott vannak. Nem olcsó manapság huszárnak lenni: tetőtől talpig felöltözni közel félmillió forintba kerül. A vásárhelyiek egy kiskunfélegyházi szabónál varratják ruháikat: piros nadrág, kék felső, amelyen az aranyozott zsinórzat az 1860-as éveket idézi.
Az egyesület jó kapcsolatot ápol az erdélyi szentegyháziakkal. Minden évben kijárnak az őszi hadjáratra, ahol a Kárpát-medence összes lovas katonája ott van.