Zabla

Zabla vagy zabola, a legősibb és legegyszerübb lószerszám, mellyel a lovat fékezik. Két darab, közepén csuklóval egybekapcsolt, külső végén lyukas vasdarabból áll. E lyukakba fűzik a ló kormányzására való kantárszíjat vagy gyeplőt. (Pallas Nagylexikon)

A zabla kettő vagy négy karikával ellátott ujjnyi vastag, kb. 18 cm hosszú, gömbölyű, egy darabból álló vagy csuklósan illeszkedő két darabból álló vas eszköz, amit a szekeresfékre, kantárra csatolva a ló szájába tesznek, hogy a lovat, a gyeplő segítségével irányítani tudják. A zablának többféle változata van; legegyszerűbb zabla az egytagú, kétkarikás gömbölyű vas, fejlettebb az ún. törött vagy hólyagos zabla, aminek kettő és négykarikás változata van. A két szabadon mozgó karika által csatolják a kantárra. (Magyar Néprajzi Lexikon)

A zabla vagy fékemlő, szájvas, zabola a lószerszám egyik része, amelyet a ló szájába helyeznek, hogy az állatot ezen keresztül irányíthassák. A zabla általában fémből, ritkábban más anyagból, gumiból vagy bőrből, esetleg ezek kombinációjából készül. Egy középső elemből és két karikából áll. A szájrész, amely a karikák között van, állhat egy vagy két darabból. Ezeknek a daraboknak a vastagsága megválasztható aszerint, hogy a ló erősebb vagy gyengédebb irányítását tartjuk-e szükségesnek.

• A honfoglaló magyarok a zablát "fék"-nek hívták. "Emlő, a gyeplőnek egyik régi magyar neve (így is: Eremlő, fékemlő)". A ló, nyereg, fék, ostor szavunk a legősibb magyar szavaink közé tartozik. A fék szó használata a zabla jelölésére az 1530-as években még általános lehetett. A zabla szó egy szlovén jövevényszó, a zobálo alakból ered, a 14. században szorította ki az ugyanerre korábban használt emlő szavunkat, amely az emik ’szopik’ ige származéka volt. Az „eszik, fal” jelentésű zobati szóra vezet vissza, így a magyar zabál igének is rokona.
• A lovak kedvelik a rézből vagy vasból készült zablák ízét és ezeket könnyebben elfogadják. Ma már léteznek ízesített friss almaízű és szintetikus anyaggal bevont zablák is, ami a ló nyálképződését serkenti.

A zabla történelme

Az emberi történelem során a ló uralására számtalan eszközt fejlesztettek ki. Az egyik első ilyen egy fém karika volt, melyet a ló orrlyukaiba helyeztek, hasonlóan a bikákhoz. Ehhez a karikához aztán kötelet vagy bőrszíjat erősítettek, melyet meghúzva a lovas erős fájdalmat tudott okozni a ló orrában. Ez az eszköz tekinthető tulajdonképpen az első zablának. Később aztán a fém átkerült a ló orrából a szájába, s így kialakult az a zabla, amely lényegében és hatásmechanizmusában mind a mai napig változatlan. A zabla egyidős a ló háziasításával. Főként fából, szíjból, csontból készítette az őskori ember. Két csontból vagy szarvasagancsból készült pofapálca akadályozta, hogy a ló szájából kicsússzon az ősi zabla. Az őskori lótartók körülbelül 3 ezer éve kezdtek fémekből, előbb bronzból, később vasból is zablát készíteni.

A ló szájüregében sajnos egyáltalán nincs hely a zablának, ezért a legjobb szándékkal hozzáállva is nehéz eldönteni, hogy milyen zablát válasszunk. Egy lényeges szempont a sok közül a zabla vastagsága. Tény, hogy a vastag zabla nagyobb felületen fekszik fel a ló szájában lévő foghíjas részen, azaz a hordozószélen, tehát elvileg 'puhább' hatású, de bizony a ló szájüregében nehezebben is fér el. Nyomja a ló nyelvét, szájpadlását.

A vékonyabb zabla jobban elfér, de pont vékonysága miatt erőteljesebben hat a nyelven és a hordozószéleken, könnyen fájdalmat lehet vele okozni. Aki nem díjlovas versenyre készül (ott kötelező a zabla használata), annak a probléma megoldásához remek alternatíva lehet a különböző zabla nélküli kantárok használata.