Lovastúra buktával

2014.01.09 12:18

Turistanyerítő, avagy lórúgást patkójával. Glossza 2004-ből, a lovas túrázás korabeli ellentmondásainak csipkelődő felnagyításával >>>

Vissza

Turistanyerítő: lórúgást patkójával

Se szeri, se száma, se szerszáma a sok lovas túrának manapság. Egyre másra licitálnak egymásra a lovardák és lovas tanyák. Hat lovad van? Neked hét? Nekem nyolc. Fogadok, nekem több a fogatom. Ráadásul nem is csak lovam van sok és jó, de állítom: nekem van a legtöbb állatom. Tájjellegű itt a lúd, a kacsa, a puli, de még a lovászunk is, a Pali.
Nyáron megkérem az asszonyt az Icát, hajtsa ki az udvarra a mangalicát. Télen lóhátról hógolyózhatod a gulyát és síelhetsz az istálló tetejéről a karámba. Lányok és szépasszonyok a karomba.
Hol vannak hát a derekas, pénzes, nyerges vendégek?
Segít becserkészni a cserkészeket és egyéb vendégeket a Magyar Lovas Nyargalót Kerítő Rt. Először is küldi a felmérőket és megvizsgálja a felmenőket, hogy nyugodt szívvel küldhesse a lejövőket. Felesleges a szemlesütés, egységes a minősítés. Még szerencse, hogy patkó. Úgy szól a szabályzat: egy patkótól öt patkóig jár az osztályzat. Így aztán a pusztán nem csillagokat, hanem patkókat lát a lórúgással megkínált vendég. Ez az ősi magyar közmondásfacsarás: kutyaharapást szőrivel, lórúgást patkójával.
A szakszerűség jegyében bőségesen van szagszerűség: felmérésünk a lovaglás tárgyában egy rakás trágyában végződött. A programok azonban felette csalogatóak: egynaposak, kétnaposak, sőt több. Aki sokkot kap a soknapos túrán, azt könnyű fogaton szállítják a legtávolabbi kórházba, a túlsúlyosak viszont megismerkedhetnek a négyökrös szekér kényelmes döcögésével és a környékbeli lovas tanyák népének röhögésével.
Személyes élményekről is beszámolhatunk. Meghívást kaptunk az egyik öt patkós és plusz egy patás pajtába, pontosabban szólva: csárdás panzióba. Beálltunk a sorba, szépen libasorba. Elhelyeztük a cuccot és lenyomtunk egy nagy szundit. Szobánk alatt az istálló gazdag volt lóban, így aztán az ébresztés nyerítés volt hajnalban.  
Az egyhetes túra első napjának reggelén megtörtént a lovasítás. Ennek során valamennyi vendégnek ellopták a poggyászát. A lovak kiosztása után ki-ki meghívhatta a neki rendelt négylábút egy deci tájjellegű pusztai vörösborra. Aztán névsorolvasás következett: a lovak felolvasták lovasaik nevét. Ez így a főszezonban kicsit nehezen ment, ugyanis a lovak többsége erős német akcentussal beszélt. De az ostorpattogtatás nagyon is magyaros volt.
A túravezető bevezetőül lódított egyet, aztán bőszen nekilódultunk a túrának.
Innentől minden az előre kitaposott programnak megfelelően haladt. A szerencsésebbek már az elején szerencsétlenséget szenvedtek és megúszták a továbbiakat. A vágta a pusztán lóhalálában kötelező elem volt, a lóról esés viszont pusztán fakultatív alapon történt. Az ebéd előtti lórúgást ebéd utáni berúgás követte: a tömény lovaglásra még töményebb pálinka volt a túra szervezőinek ajánlata.
A délutáni csoportos eltévedés a tájoló használatának gyakorlását szolgálta, ha lett volna bárkinél is iránytű. De nem volt, így aztán az eltévedés nem váltotta be a hozzá fűzött oktatási reményeket, viszont a kalandtúra elemeit vegyítette a lovas terepkirándulás programjába. Ezek után jól esett a lovasok nagy része, majd a vacsora. Lovaglás és babgulyás buktával.
- Buktával dicsérjük a napot! - mondta a túravezető. S mi ezt meg is tettük.
Jó dolog a lovas túra. Végignézünk magunkon: öt patkó nyomát látjuk. Ez tényleg ötpatkós túra volt. A szép élményeket örökre megőrizzük, a rossz emlékeket feledteti az agyrázkódás. Ha sokkba is került az egész, nem veszélyes, főleg, hogy a kórházi költségeket megtéríti a biztosító. Szerencsére az is ötpatkós.
Búcsúzunk. A patkó legyen velünk. És veletek. Jövőre veletek vagy mással, ugyanitt vagy máshol. Évről évre és lóról lóra. Ha rágondolunk, máris nyeregben érezzük magunkat. Csak lovat ne adjanak alánk...
Balog László