Több mint 80 fogat és 120 ló a Debreceni Agráros Évfolyamok Találkozóján

2018.05.08 17:56
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara ebben az évben ünnepli, hogy 150 éves az agrárképzés, ezért idén az egykori hallgatókkal kiegészülve csaknem nyolcszázan vonultak fel nyolcvan lovas fogaton. A Debreceni Agráros Évfolyamok Találkozóján az egykori gazdászhallgatók is újraélhették az élményt, számukra jelvényavatót is tartottak.
Vissza
Minden egykori hallgatóját szívesen várta a Debreceni Agráros Évfolyamok Találkozójára az egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara május 4-én és 5-én. A kétnapos esemény része volt annak a jubileumi programsorozatnak, melyet a debreceni felsőfokú agrárképzés 150 évvel ezelőtti indulása jegyében szervez az év folyamán az intézmény.
 
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
 
Az egykori debreceni agrárosok az ország minden tájáról eljöttek, illetve visszatértek erre a két napra alma materükbe. A több száz öregdiáknak lehetősége volt arra is, hogy a jelenlegi végzős hallgatókkal együtt újra részt vegyen a hagyományos sárgulási felvonuláson.
A lovak, hintók, fogatok, lovaskocsik, illetve a rajtuk helyet foglalók számát tekintve ez volt minden idők legnagyobb szabású sárgulási ceremóniája Debrecenben.
 
A csaknem 80 fogatot több mint 120 ló vezette végig az utcákon, köztük például lipicaiak, nóniuszok, kisbériek és hidegvérűek. A menet elején a város híres ötösfogata haladt, a hortobágyi ménes lovaival.
A sárgulók a hagyományoknak megfelelően Debrecen főterére vonultak, hogy ott búcsúzzanak el a várostól. A Nagytemplom tövében az 1974-es, első debreceni sárgulást is felidézték, amikor a 110 fős, népviseletebe öltözött évfolyam még szamár-vontatta szekéren és lovas fogatokon indult útnak, élén a legtöbb pótvizsgát tett hallgatóval. A hallgatók akkor is és azóta minden évben tánccal köszönnek el, ezúttal hortobágyi táncokat adtak elő.
  • Forrás: Debreceni Egyetem sajtóközlemény