Tornaóra lóháton

2013.12.10 23:13

Szeged - Testnevelésórán lovagolni járnak a szegedi Rogers-gimnázium diákjai, akiknek ráadásul ezért egy fillért sem kell fizetniük. A rendhagyó foglalkozás nem csak a sportról szól: a lovak és lószerszámok ápolását is elsajátítják a gyerekek, és elméleti képzést is kapnak.


- Macskát letenni, kezdődik az óra! - Ilyet is viszonylag ritkán hall az ember tanítási időben. A Rogers-gimnázium kilencedikeseinek azonban különleges testnevelésórájuk van hétfőnként: lovagolni járnak Balástyára. A Tóbanjáró lovasudvarban a hátas jószágok mellett kutyák és macskák is akadnak szép számmal, a városi gyerekek számára pedig ezek is igen vonzók.
- Sokkal jobb ez a testnevelésóránk, mint a többi. Nem olyan monoton, és teljesen kötetlen – mesélte Sahin-Fawaz Zsombor. Igazából ezt mi is láttuk: valószínűleg kevés helyen engednék meg, hogy egy cirmossal az ölében írjon tesztet a diák. Merthogy itt az is volt. Amíg az osztály egyik fele lovagolt, a másik elméleti tudását bizonyíthatta egy feladatlapon. Az istállóban pedig néhány fiatal a lóápolást gyakorolta: lekefélték az állatokat, majd a szerszámokat is átkenték. A csoportok negyedóránként váltották egymást, hogy senki ne maradjon ki egyik feladatból sem.
- Az a legfontosabb, hogy megismerjék a lovakat és a velük való munkákat – mondta el Nagy János Miklós testnevelő tanár, aki az elméletet számon is kéri majd. Emellett a diákok beleláthatnak a tanyai életbe, valamint a védett magyar háziállatok tartásába és tenyésztésébe is. - A néprajz és a hagyományápolás elemei éppúgy megtalálhatók a képzésben, mint a sport, a természet szeretete és az egészséges életmód – hangsúlyozta Angyalné Kovács Anikó igazgatóhelyettes, aki azt is elárulta, mindezért a diákoknak egy fillért sem kell fizetniük. A költségeket az iskola alapítványa állja.
- Jó levegőn vagyunk, ráadásul négy év alatt megtanulunk jól lovagolni - foglalta össze a rendhagyó testnevelésóra előnyeit Szűcs Szonja. Majd társaival a történelemdolgozatról kezdett beszélgetni, mert ezen az órán, „munka" közben még erre is van lehetőség.

Forás: Délmagyarország napilap.

Fotó: Schmidt Andrea

Vissza