A lovaglást és az állattartás felelősségét tanulják

2014.08.09 22:12
Népszerű idén nyáron a fiatalok körében a lovastábor. Tolna megyében több ilyet is kínáltak, közülük az egyik legkeresettebb a mórágyi lovarda programja >>>
Vissza
Nagyon népszerű időn nyáron a fiatalok körében a lovastábor. Tolna megyében több ilyet is kínáltak, közülük az egyik legkeresettebb a mórágyi lovarda programja.
Papp Mihályné, Ildikó, a mórágyi lovas tábor vezetője elmondta, június közepétől augusztus végéig egymást váltják a gyerekek. Egyszerre kétfajta táboruk is van, az egyik bentlakásos, a másik napközis. Mindkét csoport nagyon népszerű, a helyek már hetekkel előre betelnek. Az előbbire inkább a távolabb lakó fiatalok jelentkeznek, és egy hét alatt jól össze is kovácsolódik a közösség.

A napközis formánál reggel 8-tól délután 5 óráig tartanak a foglalkozások. A gyerekek a lovaglás mellett megtanulják a lóápolást, a lovak körüli tevékenységet, az állattartás felelősségét is. Nagyon sokan életükben először találkoznak – szemtől, szemben – lóval. Emellett kézműves foglalkozásra, kirándulásra, jurta építésére, sziklamászásra, íjászatra is jut lehetőség. A táborozók mellett a hobbi lovasokkal is megpróbálnak időt egyeztetni, hogy nyáron se essenek ki az edzésekből, mondta IldikA gyerekek a táborban megtanulják a lovaglás mellett azt is, hogyan kell az állatot gondozni, tisztán tartani és az állattartás mekkora felelősséget jelent. ó.

A gyerekek a táborban megtanulják a lovaglás mellett azt is, hogyan kell az állatot gondozni, tisztán tartani és az állattartás mekkora felelősséget jelent.

A nyolcéves Sipos Luca már két éve jár a mórágyi lovardába, éppen lovagláshoz készülődött, miközben elmondta, kedvenc lova, Pompadur hátán szereti a gyakorlatokat végig csinálni. Legjobban vágtázni szeret, eddig még nem esett le a lóról, és úgy gondolja ennek az az oka, hogy mindent megtanult, ami ahhoz kell, hogy nyeregben maradjon. A kicsi lány egyébként nemcsak lovagolni szeret, de kedvenc paciját vakaróval, majd kefével és sörényfésűvel minden alkalommal ápolja, és a patakaparást sem hagyja ki. Nagy öröm számára, amikor a lova magától felemeli a lábát a patájának ápolásáért. Idén három hetet tölthet itt Mórágyon.

Pappné Ildikótól megtudtuk azt is, jelenleg a lovardában 15 olyan ló van, melyen lovagolhatnak a látogatók. Szeptember közepétől ez a lovarda az iskolai lovagoltatási programban is részt vállal, 34 héten keresztül 40 gyerek heti szinten jár majd ide tanulni. Elsőként a mórágyi általános iskolával kötöttek erről szerződést, de Bátáról, Bátaszékről, Cikóról is rendszeresen érkeznek majd fiatalok. Ebben a nagy munkában az egész család – Papp Mihály, a felesége Ildikó, a 21 éves Péter, és a két lánytestvér Eszter és Kata – részt vesz.

Mindnyájan elkötelezettek a lovak tartása mellett, folyamatosan képzik magukat, így fejlesztő lovas terápiás oktatást is vállalnak. Ezt a módszert azoknak a gyerekeknek ajánlják, akiknek mozgáskoordinációs problémáik vannak, beszédzavarral, egyensúly hiánnyal küszködnek. A terápiát akár 2 éves kortól el lehet kezdeni. A munka mellett a Papp család lovas versenyeken is részt vesz, ahol rendre kiemelkedő eredményeket érnek el főleg díjugratásban.

  • Mauthner Ilona
  • Forrás: TEOL