Magyar pecsenyelovak az olasz piacra

 

A dabasi lóvásárban nézett körül és beszélgetett az árusokkal F. Tóth Benedek. Az újságírónak olyan tapasztalt lókupecek is megnyíltak, akik nagyon sok mindent láttak az elmúlt évtizedekben.
 

Ma már kevés a valamire való lóvásár. Dunaföldvár, Nagykőrös, Lajosmizse, Ónod, és Dabas.
De a vásárra hozott lovak zöme nem talál gazdára. Cserébe se mennek el. "Csak utaznak, rámpán, lószállítón, világot látnak, virágot rágnak, és csupán néhány jajdeszépaszőre bámész látogató kezének simogatásától érzik úgy, nem hiába születtek erre a világra" - írta a riporter.

Évtizedes tapasztalatairól mesélve megerősítette mindezt Kovács Pál is, aki "rutinos kereskedő, fiatalon 570 lovat küldött a halálba. Olasz export, olasz kolbász - akkoriban az olasz export volt a hívószó, az olaszoknak meg a magyar pecsenyeló. De ha könnyű a vásár, könnyű az élet is, és tudja minden gazda, hogy a gyorsan pergő napokra hamar ráfordulnak a vezeklés évei. A gazda is állítja, vezekelni jár csak a vásárra. Mogyoróval és csikójával, Zsetonnal érkezett. Sokan vinnék Mogyorót, Zsetont viszont simogatják.

Ám nincsen olyan gazda, aki hat hónapos kora előtt jó szívvel elhagyná a csikót az anyja mellől. Zseton fényes szűrű, nyugodt jószág, fogaival folyton az anyja hasa alján matat. Kétütemű munkásló lesz, merthogy se nem sodrott, se nem magyar, vagyis nem húzós parasztló, de nem is sportparipa. Együtt vihetők csak, áruk 460 ezer forint, s mivel a kanca visszafedeztetett, hasában új csikó nő, vagyis újabb lóval lesz gazdagabb, aki ennyi pénzért lecsap rájuk."

• Forrás: Vasárnapi Hírek