Milyen sportot kedvelt Petőfi?

Petőfi legnagyobb élvezetei közé tartozott a kirándulás. Ezt jegyezte fel: "Ez ismét szép napja volt életemnek, nagyon szép. A természettel mulattam, az én legkedvesebb barátommal, akinek semmi titka nincs előttem. Mi csudálatosan értjük egymást, és ezért vagyunk olyan jó barátok. Én értem a patak csörgését, a folyam zúgását, a szellő suttogását és a fergeteg üvöltését... Megtanított rá a világ misztériumainak grammatikája, a költészet. Értem pedig különösen a falevelek zörgését. Le-leülök egy magányos fa alatt, és órákig hallgatom, mint zizegnek lombjai, mint suttognak fülembe tündérregéket..."

Petőfi szenvedélyesen szeretett lovagolni is, de a kispénzű költőnek ritkán lehetett része ebben az élvezetben. Barátjának, Kerényi Frigyesnek írja egyik levelében:

 "A lovaglás oly szenvedélyem, mint neked a délutáni alvás: bár nagy ritkán van módom benne..."

De ha csak ritkán akadt is alkalma, hogy lóra üljön, olyan délcegen megülte, mint kevesen. A lovas Petőfi Jókai Mórt is megihlette:

"Petőfinek arca és alakja nem volt az, amit daliásnak nevezünk, arckifejezése komor, rideg volt, termete szűkvállú, járása nagylépésű, mint a távgyaloglóké: hangja tompa, de amikor az ihlet lángja átmelegítette, ez a mozdulatlan arc ragyogott, ezek a csapott vállak földgömbemelő Atlasz vállaivá nőttek, s midőn lelkesítő költeményeit szavalta, hangja az indulatoknak minden változatait zengte, sírta, mennydörögte. S ha lóra kaphatott, akkor egész daliává alakult át; úgy ült a lovon, mintha teljes életében azt tanulta volna..."

Petőfi utolsó képe, 1849-ből, Orlay festménye.