Egy bizonyos családi ékszerrel kezdődött minden. Mert a szüleitől sem magyarul, sem nyilazni nem tanult, mindössze arcot és nevet örökölt - manhattani viszonylatban meglehetősen szokatlant. Báthory Kristófot otthonában, az Egyesült Államokban ugyanis soha nem nézték amerikainak.... Aztán egyszer csak rátalált a múltja...
Arcot és nevet örökölt
Annyit tudott csak, hogy egy kis országban, valahol az óceán túlpartján az emberek felkapják a fejüket a neve hallatán. Bizonyára többet is megőrizhetett volna származásáról a családi emlékezet, de túl azon, hogy távoli ősei közt király, püspök, vajda és több fejedelem is volt, a szülei semmi különöset nem meséltek.
- Apámban nagy volt a sértettség, ezért nem is tanított meg magyarul. Azt szerette volna, hogy a testvéreimmel együtt amerikaiként nőjünk fel - magyarázza Kristóf. - 1956-ban írt valamit a szovjet rezsim ellen, és bajba került, úgyhogy pillanatok alatt el kellett hagyniuk az országot édesanyámmal. Előbb Kanadába emigráltak, Kolozsvár mellől származó nagyszüleimhez, majd később az Egyesült Államokba. Mindent itt hagytak: lakást, bútorokat, emlékeket, csak néhány régi családi ékszert hoztak magukkal.
Élükön azzal az öreg, díszes melltűvel, ami Báthory Kristófot előbb Magyarországra, majd nemrég Erdélybe vezette. De ne szaladjunk ennyire előre. Kristóf - édesapja után - író, pontosabban forgatókönyvíró lett, ám a papa különös képességeit örökölve végül kitanulta a parapszichológiát is. Az Egyesült Államok egyik legrégebbi spirituális közösségében, a New York közeli Lily Dale-ben például "táncoló médiumként" ismerik. Ért tehát a jósláshoz, a szellemidézéshez, az asztaltáncoltatáshoz, s bár nagyon szkeptikusnak tartja magát, nincs mit csodálkoznunk azon, hogy származását nem a történelemkönyvek lapjain kereste. Lévén, hogy környezetében az emberek inkább a jövőbe látnak, mint hogy letűnt időkön merengjenek, nyugodt szívvel mondhatjuk: Báthory Kristófra egyszerűen rátalált a múltja.
Eleinte az lett csak gyanús neki, hogy lóháton nagyon otthonosan érzi magát. Később utánanézett, hogy őseit, vagyis a magyarokat mi köti a lovakhoz, így az már egészen logikus fejleménynek tűnik, hogy a fejedelmi sarj mindezek után kitanulta a lovas íjászatot is. Ma már versenyszerűen nyilazgat nyeregből. Persze annak, amikor ló és lovasa egybeolvad, akárcsak az íjász és a cél, szerinte több köze van a zen buddhizmushoz, mint az ősök szelleméhez, de ebbe most ne bonyolódjunk bele.
- A régi magyarok lovon születtek, és lovon haltak meg. Persze ez már történelem, de én hiszek a reinkarnációban - fejtegeti -, talán van valami örökölt emléknyom az agyamban a lovaglásról is. Lehet, hogy ez őrültség, a New York-i barátaim biztosan furcsállanák a dolgot, de amikor lóháton ülök, a hátamon a tegez és kezemben az íj, az valahogy nagyon természetes, sőt, ismerős nekem.
Ez is része Báthory Kristóf "visszamagyarosodásának". Reconnection - ismételgeti, akárhányszor Erdélyről beszél, és a levegőben két képzeletbeli hosszabbítót is összetold illusztrációként. A Báthory-leszármazott ugyanis nemrég Európába, egészen pontosan Párizsba utazott, hogy filmet forgasson Greta Garbo szellemével, s ha már erre járt, ellátogatott ősei földjére is. És az erdélyi út mindent megváltoztatott.
El akart kicsit szakadni a huszonegyedik századtól, a nyugati civilizációtól, ezért benevezett egy nyolcszáz kilométeres lovas túrára, amely során nyolc magyar társával együtt Rákóczi-emlékhelyeket látogattak végig. Báthory Zsófia révén tulajdonképpen a vezérlő fejedelem is családtag.
- Olyan volt az egész, mint egy időutazás. Aprócska falvakon lovagoltunk keresztül. Az emberek, mikor korabeli egyenruhába öltözve megérkeztünk, kijöttek a házaik elé, pálinkával kínáltak minket, a gyerekek énekeltek, virágot szórtak a lovaink elé, sőt, arra is volt példa, hogy az öregek kezet csókoltak és gróf úrnak neveztek - meséli elhűlve. Egyelőre még angolul, de már jól halad a magyarral: azt, hogy "lovas íjász", "Erdély" vagy "gróf úr", lassan már akcentus nélkül ejti. Persze ez csak a kezdet.
- Az emberek idegbajosak lesznek a nagyvárosokban, ha nem látnak elég zöldet. Én sokkal közelebb szeretnék élni a természethez, valahogy úgy, mint az erdélyiek. Az út során nemcsak az ottani emberek, hanem az erdélyi zene és tánc, sőt az ételek is nagyon megtetszettek, úgyhogy nincs más hátra: vissza kell térnem Erdélybe! - beszél a tervéről. Még az idén szeretne venni egy birtokot a hegyekben, aztán keres magának egy erdélyi asszonykát, aki majd legalább öt csemetével örvendezteti meg. Mert - mint mondja - még több magyarra, még több Báthoryra van szüksége a világnak!
Az erdélyi fejedelmek kései leszármazottja az idén negyvenéves. Szülei rég halottak, így a manhattani parafenomén tulajdonképpen gyökértelen Amerikában. Úgy érzi: kötelezi az öröksége. A név, amely az Újvilágban tökéletesen ismeretlen, ám az erdélyieknek magát az élő történelmet jelenti, és főleg az arc, az apja arca, amit egyre több magyarban vél fölfedezni.
Azt a régi brosst pedig, ami - megérzései nyomán - előbb Nyírbátorba, majd nemrég Erdélybe vezette, a Báthoryak ősi, családi címere díszíti: egy sárkány, amely a saját farkába harap.
Borsos Roland - NOL - 2005. május 18.
